Utolsó bejegyzés
Én őszinte voltam, én nem hazudtam
én mindig mindent elmondtam, de most jól átgondoltam
Te hazudtál, nagyon nagy fájdalmat okoztál
Baby késő már, miért nem előbb gondolkodtál.
Tűnj el az életemből, kiszakítottál egy darabot a szívemből
Nem érdekel engem ez a sok hazugság,
tartsd meg inkább azoknak kik a talpadat nyalják.
ne várd el hogy majd én kereslek,
az én számból többé nem hallod hogy szeretlek.
Én nem leszek olyan kit palira vesznek,
inkább leszek olyan kit a csajok megesznek.
Hollósi Kornél Lajos:
Csonka Vers
Kezdtem ezt a verset én
tavaly május elején,
idén lett csak készen
idén sem egészen.
Címe az volt: életem
s kihúztam, mert félszegen
sántikált a címe,
minden lába ríme.
Újrakezdtem s ezalatt
félesztendő leszaladt,
de az égre nézve
alig vettem észre.
Az égen egy felhő szállt
s az a felhő nem is szállt,
lebegett vagy állt tán
mint egy őr, várt rám.
Azt a felhőt néztem én
még e forgó év felén
csak lehullott onnan,
mint katona holtan.
Ismét kezdtem:
háború lett a címe.
Százsorú volt az első versszak
jajgatott mint vártad.
Jaj mit is kerestem itt
katonák holttesteit
Bűverő terelte
lépteimet erre
kutattam a tárlatát
messze halló láthatárt
föllelem, reméltem
nyitját minek éltem.
Életemmel kezdtem el
háborúban vesztem el
én másról akartam
szólani e dalban.
Másról én de nem lehet
valaki nem engedett
Tán a lepergő
oszló testű felhő.
